Page 98 - Frankovics_Totujfalu
P. 98

totujfalu_Layout 1  2015.07.05.  19:44  Page 96






              Boldogasszony Anyánk, a horvátok szeretett Gospaja. Elmondható,
              hogy a közlésre kerülő hazai horvát népi imákban nincs is lényeges
              eltérés az egyházi tanoktól, igaz viszont az is, hogy a Katolikus Egyház
              gyakorlatába nem kerültek be, másrészt nem mutatkozott velük
              szembeni ellenállás sem, bizonyos fokú tolerancia jellemezte az
              „együttélést”. A népi vallásos áhitat őrizte, vigyázta, újra és újra
              mondta szépséges imáit, vigaszt keresve és lelve bennük, hisz lelki vi-
              gaszt nyújtottak, biztonságot ígértek, eljutva általuk a mennyországba.
                A magyarországi horvátok – bunyevácok, sokácok, Pest környéki
              rácok (a što-nyelvjárásuk miatt nevezik így őket, miként a szerbeket
              is) – a ferences atyák vezetésével kerültek a magyarországi térségekre,
              akiknek lelki gondozását végezték, megerősítve a hívőkben a Katolikus
              Egyház tanait. A ferenceseknek kiemelkedő szerepük volt a Mária-
              kultusz magyarországi elterjesztésében. Tekintettel arra, hogy közel
              álltak a néphez, vélhetően a népi imák elterjesztésében is, valamint a
              bennük megnyilvánuló szentek (Ferenc, Antal és mások) kultuszának
              a megerősítésében nem kis szerep hárult rájuk.
                A magyarországi horvát népi imák viszonylag egységesnek mond-
              ható képe jelenlegi ismereteink szerint nem mutat mindenben meg-
              egyező jegyeket a horvátországi, illetve a bosznia-hercegovinai
              imádságokkal. A további kutatásokra ezért nem kevés feladat hárul.
                A népi imák két részre oszthatók, egyik részük a gyermekek köré-
              ben voltak közkedveltek, másik részük – tartalmukat tekintve más
              képzeteket is közvetítenek, emiatt a felnőttek mondják őket szíveseb-
              ben –, általában hosszabbak, azokat recitálva adják elő, míg a bosz-
              nia-hercegovinai horvátok főként ének formájában.
                A neves gyűjtőknek köszönhetően elmondható, hogy jelentős
              számú népi imádság került lejegyzésre, többek között számos gyűjtés
              született Horvátországban, valamint a magyarországi horvátok lakta
              részeken is.
                A népi imák kialakulására a korábbi évszázadok írásos formáiban
              fennmaradt feljegyzései is hatottak. Nem lebecsülendő a magas kultúra

              96
   93   94   95   96   97   98   99   100   101   102   103