Page 115 - Frankovics_Totujfalu

totujfalu_Layout 1 2015.07.05. 19:44 Page 113

Mondja az anyám:
– Ej, Jaga – mondja –, most elveszítetted a szerencsédet! Ha te azt
megfogtad volna, és ha nálad maradt volna, szerencsés lettél volna,
semmi miatt sem fájna a fejed többé! Nem kellene semmiért sem
iparkodnod. De most, lányom, elvesztetted a szerencsédet. Nem lesz,
míg csak élsz! Nem lesz több szerencséd!
Szomorú voltam, nagyon szomorú voltam.
„Ej, Istenem, miért nem vettem magamhoz, amikor az adva volt?”
De azt is láttuk, ott szintén, már a mi mezőnkön, hogy ott le volt
taposva a fű, ahol a „vilék” voltak… Ilyen kis patkónyomok voltak,
úgy körbe-körbe…
– Ej, Jaga, nézd csak, ezek a „vilék”, valamelyik itt hagyta – mondja –,
neked ítélte oda… de most, lányom, nem lesz már semmi!
Így történt, íme, velem történt mindez.
De azt az egyet is elmondom neked. Ott Borbásnál, a Dráva mel-
lett, ahol a kanális van, szénát mentünk oda gyűjteni és forgatni.
Akkor még aznap nem történt semmi, ahol ebédeltünk… Leültünk
és ebédeltünk.
Ott még semmi sem volt… Amikor másnap elmentünk szintén
boglyákba rakni a szénát, és szépen elmentünk a hűsbe leülni, és ott
fogunk megebédelni. Elmentem az anyámért… És ott valami…
három szál fűzfavessző, három szál vessző volt, körülöttük meg egy
szép, szép kör, ahol ők énekeltek… Letérdeltem és néztem… igen!
A patkócska nyoma ott volt a vesszők körül. Én ott ültem, hallod, és
éppen ott ebédeltünk egy nappal előbb.
Mondja az anyám:
– Jaga, látod-e, ezen az éjszakán itt – mondja –, énekeltek a „vilék”.
– Látom, anyám. És hogy van ez?! És milyen lények ezek, akik
körbe-körbe tudnak táncolni…?!
És látni lehetett, hogy le volt taposva a fű, épp olyan nagyon, mint
egy gyalogutacska.
– Ej, Jaga, – mondja –, jól van, nem maradunk mi itt…! Ha ez az

113